Iskolás koromban az egri főutcán volt a tejivó. Mondjuk be lehetett ott dobni egy old school-os korsó kakaót egy darab kaláccsal, vagy néhány kiflit kefírrel. Aztán annak annyi lett. Vagy huszonöt évvel később alkalmanként lusta voltam kiállni a sort az egyik budapesti irodaház étkezdéjében, inkább a közeli kisboltban vettem egy szendvicset, plusz egy számomra korábban ismeretlen terméket, egy pohár Cserpes gyümölcsös joghurtot. Drágább volt, mint a szokásos, de nem is gyűszűnyi kiszerelésben adták, pont kétszer annyi volt a töltőtömeg. Az alján volt a lekvár, a tetején meg valami nagyon kellemes joghurt. Akkor már voltak gyerekeim, és rászoktam, hogy megnézzem az összetételét. Érdekes módon semmi olyasmit nem tartalmazott, amit nem értettem: tej, gyümölcs, cukor, joghurtkultúra. Na mi van, létezik olyan, hogy gyümölcsjoghurtban csak lekvár van meg joghurt? Se aroma, se gumi, se a jó szín végett egy kis bíbortetű porítmány (kármin)?
Cserpes István nemrég kapta meg az Ernst & Young-tól a "Merész újító" díjat, melyet úgy kommentált, hogy "mertünk tejből tejterméket és sajtot készíteni, miközben bizonyos cégek inkább a vegyipar felé tolták el profiljukat". De honnan is indult a történet?
Cserpes műszaki főiskolát végzett, majd a csornai tejporgyárban járta végig a ranglétrát művezető szintig. Jött a rendszerváltás és Németh András kollégájával belevágtak egy kisüzem létrehozásába. A hitel fedezetét saját családi háza adta. Maguk végezték a segédmunkát az építkezésnél, és a szakipari tevékenységek egy részét is. Az első idők saját bevallása szerint katasztrofálisak voltak. Kezdtek belefáradni, de aztán változtattak a módszereken, egyre jobb sajtokat készítettek, érlelték, viaszozták őket, majd fokozatosan találtak piacot maguknak. Napi ezerről 13 ezer literes tejfeldolgozásig jutottak, majd ricottához napi ezerről százezer literre ment fel a savófeldolgozás. Az EU csatlakozás előtti időszak azonban lejtmenetet eredményezett, melynek egyaránt voltak külső és belső okai. 12 év kemény munka után úgy tűnt, megérkeztek a gödör aljára.
A sikertörténet viszont pont itt kezdődött. Szakemberként és fogyasztóként is rettentően zavarta, hogy az élelmiszeripari termékgyártás "abnormális piaci elképzeléseknek és gyakorlatnak van alárendelve", lásd reggeli ital (tej?), pizzafeltét (sajt?), 200 forintos virsli és 5 forintos zsömle. Ők más utat választottak, manipulálatlan termékekkel, saját kereskedelmi tevékenység felépítésével. Mára 200 munkatárssal egy "feszes és drága rendszert" üzemeltetnek, ahol 60 féle termékükben csak a szükséges hozzávalók vannak benne, de így a rövid szavatosság miatt gyorsan el kell jutniuk a fogyasztóhoz. A saját értékesítésben és a családok által üzemeltetett boltokban látta a lehetőséget erre.
Cserpes István egyébként tisztelettel beszél a multinacionális kereskedelmi láncokról, de úgy gondolja, hogy az ő üzleti modelljükben termékeik nem értékesíthetők. Egyszerűen nem fér össze a kettő.
Fél éve, 2012 nyarán nyitották meg első budapesti tejivójukat a Deák térnél. Az érdeklődés minden előzetes elképzelésüket felülmúlta. Terveik között szerepel a tejivó hálózat budapesti és országos bővítése. Közben termékeik sorra kapják az elismerést a különféle teszteken. Egy közelmúltbeli Indexes interjúban úgy fogalmazott, hogy nincs szüksége állami segítségre, "hagyjanak minket dolgozni és élni".
Mindezekkel párhuzamosan Cserpes Istvánnak három lánya és egy fia született, egy és ugyanazon édesanyától.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése