Anyukám nem mondta, hogy a 6757 fős borsodi településre, Encsre érdemes elmenni egy jót kajálni. Persze azért nem mondta, mert fogalma sem volt erről, mint ahogy sokunknak. Encs honlapja szerint várossá válása óta épült ott új általános iskola, Abaúj Áruház, új Postapalota, Sportcsarnok uszodával, Abaúji Gondozóház, és négy templommal is rendelkeznek. A rendszerváltás óta gondot okoz a lakosság foglalkoztatása, mivel 1990 óta a termelőüzemek sorra tönkrementek - tudható meg a weboldalról.
Valószínűleg az utolsó dolog, ami eszünkbe jutna, hogy pont itt kellene egy színvonalas éttermet nyitni. De volt, aki mégis így gondolta. Az Anyukám mondta nevezetű étteremben ugyan még nem voltam, de alkalmam nyílt megkóstolni főztjüket, amikor kitelepültek egy egri jótékonysági rendezvényre. Az egyik étel egy összehajtott pizzaféleség volt, amibe ott a helyszínen vágták egy kézzel tekerős alkalmatossággal az egész pármai sonkából a szeleteket, majd mozarellát, rukkolát és olivaolajat tettek bele. Amilyen egyszerűnek tűnt, olyan kiváló lett a végeredmény. A másik lehetőségként pedig egy vaslapon sült mustáros tarját kínáltak, amit előzőleg sous-vide eljárással előfőztek. Ez is kifogástalanul sikerült. Jó alapanyag és komoly szakértelem. Náluk is ez a két fő összetevő.
Dudás Szabolcs és Szilárd sem azért nyitották pont Encsen az éttermet, mert előzőleg megtérülési számításokat végeztek, de nem is azért, mert nem tűnt volna fel nekik, hogy az EU egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségéről van szó. Egyszerű az indok: itt születtek. Szabolcs a séf, Szilárd felel a vendégekért. A testvérek szakmai életútja gyakran keresztezte egymást. Vendéglátós tanulmányaik, majd némi hazai ténykedés után Olaszországban vállaltak munkát. Három évet töltöttek egy szicíliai étteremtulajdonos alkalmazottjaként a Garda tó partján. Az ott megkeresett jövedelemből vették meg az encsi üzletet, amit bárként kezdtek üzemeltetni. Szabolcs aztán újabb három évet töltött külföldön, pontosabban New York-ban. Hazatérését követően alakították át az üzletet étteremmé, és innen indult a sikertörténet.
A vendéglátás mellett elkezdtek kézműves termékeket is árusítani, elsőként ifjabb Szepsy furmintját, aztán jöttek a lekvárok, mézek, szörpök és kenyér. Állítólag lesz még kávé, csokoládé, keksz, stb.
A gasztrobloggerek, akik oda ellátogattak, nem győznek lelkesedni, és csak azon keseregnek, hogy ilyen messze van a fővárostól.
Mi is akkor a recept? Tanuljuk ki a szakmát, szerezzünk tapasztalatot és némi tőkét kemény munkával külföldön, térjünk haza, majd alkossunk profi módon. És láss csodát: még egy borsodi kisvárosban is sikerre lehet vinni egy minőségi éttermet.
Csináld utánuk!
Én is azt mondhatom, hogy kiváló ételeket készitenek jó hangulatban, bár magán a helyszinen még én sem voltam. Az Erdőbénye fasztiválon Tokajhegyalján volt szerencsém megkóstolni. Nagyon finom volt, mindenképp szeretnék elmenni hozzájuk. Jó olvasni, hogy hogy ért körbe a sorsuk , a tudásuk és az az érték, amit mindebből összeraktak, csak igy tovább!
VálaszTörlés