Erről a bicajról sose esik le a lánc

A 90-es években a Műszaki Egyetemen néhány barát gyakran járt biciklitúrára, és gyakran megkeserítette az életüket a leeső lánc. Adott volt a feladat: kifundálni valami olyan megoldást, amivel ez nem fordulhat többet elő. Kohlhéb Róbert, Rácz Gábor és Vonhauser Olivér találták ki a lánchajtás alternatíváját. Arra jutottak, hogy a pedálozás hatására vékony kötelek csavarodhatnának fel és le a hátsó kerékagyra (ettől kicsit összetettebb a dolog, akit érdekel, elolvashatja a cég honlapján). Kb. az ezredfordulóra készült el egy prototípus, de az még nem volt elég jó a gyártáshoz. 2005 körül Kohlhéb Róbert Lantos Mihály szabadalmi szakértővel összefogva új lendületet adott a fejlesztésnek, és a műszaki problémákat sikerült kiküszöbölni.

Aztán összefogtak a Schwinn-Csepellel és a 2010-es padovai nemzetközi biciklivásár egyik szenzációja lehetett az ott először bemutatott Stringbike. Mivel az ára 7-800 ezer Ft körül mozgott, elég költséges mulatság az áttérés a hagyományos kerékpárról. Valószínűleg a hazai kocsmák előtt nem fogja kiszorítani a közeljövőben a láncos gépeket. A sajtóvisszhang viszont óriási volt és rendszeresen hívták külföldre az alkotókat.

Tavaly tavasszal a Wired is közölt róluk egy cikket "The Beauty and Tragedy of Hungary's Supple Stringbike" címmel. Összefoglalva: a cikkíró a bicajt eredetinek, gyönyörűnek és avantgárdnak titulálta, minimális fenntartási igénnyel. Szerinte meg fognak vele állítani az emberek és beszélni akarnak róla, ha ilyennel tekeregsz az úton. Az árát magasnak, a jövőjét bizonytalannak ítélte. A Wankel motorhoz hasonlította ebből a szempontból.

A cég weboldala szerint a közelmúltban sikerült a cégstruktúrát kialakítani, mögéjük állt egy neves kockázati tőkebefektető cég, és 2012. augusztusában az Eurobike Show-n új modelleket mutattak be. Ugyancsak tavaly nyáron Szőnyi Ferenc ilyen kerékpárral versenyzett a 3005 mérföldes Race Accross America-n, ahol a 9. helyet szerezte meg a férfi egyéni kategóriában.

Reméljük, hogy ez utóbbi siker is segít a magyar innovációnak a világ körüli terjedésben.

Részegen ki visz majd haza?

Hasznos szolgáltatás a sofőrsegély intézménye. Ha a család felnőtt tagjai alkoholt terveznek fogyasztani valamilyen rendezvényen vagy vendégségben, kevesebbe kerül odaautózni és sofőrt hívni, mint oda-vissza taxival menni. Ha kicsik a gyerekek és biztonsági ülésre van még szükség, akkor pláne indokolt, hogy saját gépkocsival utazzunk. Nyílván most azokról az esetekről beszélek, amikor a tömegközlekedés nehézkes, vagy várhatóan későn és fáradtan indul haza a különítmény. Vagy öt éve ajánlottak barátaim egy tisztán hölgyekből álló sofőrcsapatot, akik néhány egyszerű jellemzőjükkel tettek törzsutasukká:

1. mindig felveszik a telefont

2. az általuk vállalt időn belül meg is jelennek (átlagosan háromnegyed óra)

3. táblázat alapján, fix díjakkal dolgoznak, nincsenek meglepetések

4. a sofőrök jól vezetnek

Tegnap hazafelé az úton elbeszélgettünk Veress Ildikóval, a Vénusz Sofőrsegély tulajdonosával arról, hogy miként alakult a vállalkozás története. 2002-ben alapította meg a céget, előtte egy hasonló szolgáltatónál dolgozott, de egy kéthetes külföldi utazás után hazatérve a főnöke felszívódott. Úgy döntött, saját kezébe veszi a sorsát. Az első öt évben minden nap saját maga is dolgozott, még szabadságra se ment. Mára számos sofőrt mozgatnak, és saját gyermekei is részt vesznek a családi vállalkozásban. A cég megerősödött és jó nevet szerzett magának Budapesten és agglomerációjában.

Elég nagy bizadalom kell ahhoz, hogy az ember egy idegen kezébe tegye autóját, saját maga és családja épségét. Ezt csak átlátható, kiszámítható és megbízható szolgáltatással lehet elérni, és ezt hosszú távon fent kell tudni tartani. Előre közölni kell, mire számíthatsz, aztán annak megfelelően szükséges eljárni. Mindegy igazából, milyen iparágban utazik valaki.

Lehet utána csinálni!

Illy Feri bácsi és az ő világhírű espressója

Illy Ferenc 1892-ben született Temesváron, édesapja Illy János magyar nemzetiségű asztalos volt. Itt nőtt fel és végezte iskoláit, majd 22 évesen besorozták az Osztrák-Magyar hadseregbe és az első világháború több frontján harcolt. A háború Triesztbe is elvitte, ahol a békekötést követően közgazdaságtant tanult, aztán dolgozott Bécsben és szülővárosában is, de végül visszatért kedvenc városába, Triesztbe. Itt rátalált két szerelmére, Vittoriára és a kávéra.

1933-ban alapította kávé és kakaó kereskedelmével foglalkozó vállalkozását, mely később kizárólag a kávéra kezdett fókuszálni. Innen indul az innovatív családi vállalkozás, az illycafé története. 1934-35 magasságában feltalálta a mai espresso gépek elődjét, az Illettát, ami forró gőzzel működve stabilan képes volt a ma már elvárt minőségű presszókávét produkálni. Ugyancsak újdonságként vezette be a légmentes vákkumcsomagolást, hogy szállítható maradjon a pörkölt kávé és ne veszítse el az aromáját.

Arckrém és dixieland

Forrás: est.hu

Ebben a bejegyzésben kivételesen nem egy kevéssé ismert emberről fogok írni. Nagy teljesítmény, ha valaki évtizedeken át sikeres a zenekarával, sőt, nemzetközi fesztiválokat képes vele megnyerni. Az is kalapemelést érdemel, ha egy vállalkozó termelőcéget alapít, fejleszt, és a rendszerváltástól napjainkig talpon tud maradni a multik által dominált fogyasztási cikk piacon. De ami igazán különleges, az az, ha mindezt egy és ugyanaz a személy követi el.

Benkó Sándor több mint 55(!) éve alapította zenekarát, mely amerikai dixieland/jazz muzsikát játszik. Néhány említésre méltó mérföldkő: 1971-ben megnyerték a Montreaux-i Jazz Fesztivált, 1972-ben San Sebastian-ban a közönség nagydíját kapták, 1982-ben a Sacramentói Jazz Fesztivál nagydíját nyerték el, és ugyanebben az évben a Kaliforniai Parlament is kitüntette őket. 1983-ban az Év Zenekara lettek Kaliforniában, majd 1987-ben az akkori amerikai elnök, Ronald Reagen részesítette a zenekart kitüntető elismerésben. 20 évvel később, 2007-ben George W. Bush hasonlóképp cselekedett. És persze számos hazai elismerés birtokosai.