Erről a bicajról sose esik le a lánc

A 90-es években a Műszaki Egyetemen néhány barát gyakran járt biciklitúrára, és gyakran megkeserítette az életüket a leeső lánc. Adott volt a feladat: kifundálni valami olyan megoldást, amivel ez nem fordulhat többet elő. Kohlhéb Róbert, Rácz Gábor és Vonhauser Olivér találták ki a lánchajtás alternatíváját. Arra jutottak, hogy a pedálozás hatására vékony kötelek csavarodhatnának fel és le a hátsó kerékagyra (ettől kicsit összetettebb a dolog, akit érdekel, elolvashatja a cég honlapján). Kb. az ezredfordulóra készült el egy prototípus, de az még nem volt elég jó a gyártáshoz. 2005 körül Kohlhéb Róbert Lantos Mihály szabadalmi szakértővel összefogva új lendületet adott a fejlesztésnek, és a műszaki problémákat sikerült kiküszöbölni.

Aztán összefogtak a Schwinn-Csepellel és a 2010-es padovai nemzetközi biciklivásár egyik szenzációja lehetett az ott először bemutatott Stringbike. Mivel az ára 7-800 ezer Ft körül mozgott, elég költséges mulatság az áttérés a hagyományos kerékpárról. Valószínűleg a hazai kocsmák előtt nem fogja kiszorítani a közeljövőben a láncos gépeket. A sajtóvisszhang viszont óriási volt és rendszeresen hívták külföldre az alkotókat.

Tavaly tavasszal a Wired is közölt róluk egy cikket "The Beauty and Tragedy of Hungary's Supple Stringbike" címmel. Összefoglalva: a cikkíró a bicajt eredetinek, gyönyörűnek és avantgárdnak titulálta, minimális fenntartási igénnyel. Szerinte meg fognak vele állítani az emberek és beszélni akarnak róla, ha ilyennel tekeregsz az úton. Az árát magasnak, a jövőjét bizonytalannak ítélte. A Wankel motorhoz hasonlította ebből a szempontból.

A cég weboldala szerint a közelmúltban sikerült a cégstruktúrát kialakítani, mögéjük állt egy neves kockázati tőkebefektető cég, és 2012. augusztusában az Eurobike Show-n új modelleket mutattak be. Ugyancsak tavaly nyáron Szőnyi Ferenc ilyen kerékpárral versenyzett a 3005 mérföldes Race Accross America-n, ahol a 9. helyet szerezte meg a férfi egyéni kategóriában.

Reméljük, hogy ez utóbbi siker is segít a magyar innovációnak a világ körüli terjedésben.

Részegen ki visz majd haza?

Hasznos szolgáltatás a sofőrsegély intézménye. Ha a család felnőtt tagjai alkoholt terveznek fogyasztani valamilyen rendezvényen vagy vendégségben, kevesebbe kerül odaautózni és sofőrt hívni, mint oda-vissza taxival menni. Ha kicsik a gyerekek és biztonsági ülésre van még szükség, akkor pláne indokolt, hogy saját gépkocsival utazzunk. Nyílván most azokról az esetekről beszélek, amikor a tömegközlekedés nehézkes, vagy várhatóan későn és fáradtan indul haza a különítmény. Vagy öt éve ajánlottak barátaim egy tisztán hölgyekből álló sofőrcsapatot, akik néhány egyszerű jellemzőjükkel tettek törzsutasukká:

1. mindig felveszik a telefont

2. az általuk vállalt időn belül meg is jelennek (átlagosan háromnegyed óra)

3. táblázat alapján, fix díjakkal dolgoznak, nincsenek meglepetések

4. a sofőrök jól vezetnek

Tegnap hazafelé az úton elbeszélgettünk Veress Ildikóval, a Vénusz Sofőrsegély tulajdonosával arról, hogy miként alakult a vállalkozás története. 2002-ben alapította meg a céget, előtte egy hasonló szolgáltatónál dolgozott, de egy kéthetes külföldi utazás után hazatérve a főnöke felszívódott. Úgy döntött, saját kezébe veszi a sorsát. Az első öt évben minden nap saját maga is dolgozott, még szabadságra se ment. Mára számos sofőrt mozgatnak, és saját gyermekei is részt vesznek a családi vállalkozásban. A cég megerősödött és jó nevet szerzett magának Budapesten és agglomerációjában.

Elég nagy bizadalom kell ahhoz, hogy az ember egy idegen kezébe tegye autóját, saját maga és családja épségét. Ezt csak átlátható, kiszámítható és megbízható szolgáltatással lehet elérni, és ezt hosszú távon fent kell tudni tartani. Előre közölni kell, mire számíthatsz, aztán annak megfelelően szükséges eljárni. Mindegy igazából, milyen iparágban utazik valaki.

Lehet utána csinálni!

Illy Feri bácsi és az ő világhírű espressója

Illy Ferenc 1892-ben született Temesváron, édesapja Illy János magyar nemzetiségű asztalos volt. Itt nőtt fel és végezte iskoláit, majd 22 évesen besorozták az Osztrák-Magyar hadseregbe és az első világháború több frontján harcolt. A háború Triesztbe is elvitte, ahol a békekötést követően közgazdaságtant tanult, aztán dolgozott Bécsben és szülővárosában is, de végül visszatért kedvenc városába, Triesztbe. Itt rátalált két szerelmére, Vittoriára és a kávéra.

1933-ban alapította kávé és kakaó kereskedelmével foglalkozó vállalkozását, mely később kizárólag a kávéra kezdett fókuszálni. Innen indul az innovatív családi vállalkozás, az illycafé története. 1934-35 magasságában feltalálta a mai espresso gépek elődjét, az Illettát, ami forró gőzzel működve stabilan képes volt a ma már elvárt minőségű presszókávét produkálni. Ugyancsak újdonságként vezette be a légmentes vákkumcsomagolást, hogy szállítható maradjon a pörkölt kávé és ne veszítse el az aromáját.

Arckrém és dixieland

Forrás: est.hu

Ebben a bejegyzésben kivételesen nem egy kevéssé ismert emberről fogok írni. Nagy teljesítmény, ha valaki évtizedeken át sikeres a zenekarával, sőt, nemzetközi fesztiválokat képes vele megnyerni. Az is kalapemelést érdemel, ha egy vállalkozó termelőcéget alapít, fejleszt, és a rendszerváltástól napjainkig talpon tud maradni a multik által dominált fogyasztási cikk piacon. De ami igazán különleges, az az, ha mindezt egy és ugyanaz a személy követi el.

Benkó Sándor több mint 55(!) éve alapította zenekarát, mely amerikai dixieland/jazz muzsikát játszik. Néhány említésre méltó mérföldkő: 1971-ben megnyerték a Montreaux-i Jazz Fesztivált, 1972-ben San Sebastian-ban a közönség nagydíját kapták, 1982-ben a Sacramentói Jazz Fesztivál nagydíját nyerték el, és ugyanebben az évben a Kaliforniai Parlament is kitüntette őket. 1983-ban az Év Zenekara lettek Kaliforniában, majd 1987-ben az akkori amerikai elnök, Ronald Reagen részesítette a zenekart kitüntető elismerésben. 20 évvel később, 2007-ben George W. Bush hasonlóképp cselekedett. És persze számos hazai elismerés birtokosai.

Vannak jó borok, vannak még jobbak, és vannak Szepsy István borai

Az ország 22 borvidékének több száz termelőjéről írhatnék Csináld utána! blogbejegyzést. Szerencsére az utóbbi két évtizedben rengeteg fiatal és idősebb termelő kötelezte el magát a jó minőségű borkészítés mellett, maga mögött hagyva a szocialista borkombinátok mennyiségi szemléletű gyakorlatát. Egyre többen érdeklődnek a fiatal fogyasztók közül is a hazai borok és pálinkák iránt, így az összejöveteleken már nem csak a vodka-redbull, a jager meg a whisky a menő. Régóta tervezek borászról is írni egy bejegyzést, de nem tudtam, mi alapján válasszak a sok-sok követendő példa közül. Aztán rájöttem, hogyha egyet kell kiválasztani, az csakis Szepsy István lehet.

Vagy hat éve lehetett, amikor barátaink kóstoló körutat szerveztek a tokaji borvidékre. Magamtól biztos nem jutott volna eszembe, hogy pont oda menjek, hisz egyáltalán nem keltette fel érdeklődésemet az édes bor. Nem tudtam, hogy életem legmeghatározóbb boros élményében lesz részem. A második nap délelőttjén elindultunk Mádra, ahol Szepsy István fogadott bennünket személyesen a saját házánál. Nekem akkor még fogalmam se volt, kivel fogunk találkozni. A hely szépsége mellett azonnal magával ragadott bennünket házigazdánk, ahogy szenvedélyéről, hagyománytiszteletéről és újításairól, minőség iránti elkötelezettségéről, valamint saját elképzeléseinek kitartó és következetes végigviteléről beszélt. Példa volt erre, amikor a szembeszéllel dacolva elkezdett száraz borokat is készíteni az édesekre szakosodott borvidéken, dűlőszelektált tételeket készített, valamint saját házasításokkal kísérletezett a szokásos helyi szamorodni/fordítás/aszú vonal mellett. Nagyon megfogott, amikor elmesélte, hogy a 2001-es évjárattal annyira elégedetlen volt, hogy egyetlen üveggel se adott el a saját nevén belőle. Eladta egyben folyóborként. Saját néven csak tökéletes palackok kerülhetnek a polcokra. Ahogy mesélt nekünk, egyértelművé vált számunkra óriási szaktudása és rendkívül széleskörű tájékozottsága. Mindez rettentő szerénységgel és mások iránti tisztelettel párosult.

Csongrádon még a betont is átlátszóvá teszik

Forrás: litracon.hu

Mindig öröm, amikor ebben a nagy főváros-központúságban arról lehet beszámolni, hogy vidéken is tudnak emberek nagyra törő álmokat szőni, majd azokat meg is valósítani. Losonczi Áron építész karra járt a Műegyetemen, aztán Stockholmban folytatta tanulmányait, ahol 2001 környékén feltalálta a fényáteresztő betont (light-transmitting concrete), sok kísérletezés és prototípus-készítés eredményeként. 2003 szeptemberében állítottak ki először egy ember nagyságú falat a Svéd Építészeti Múzeumban. A termék összetétele 96% beton és mindössze 4% optikai szál. Ennek ellenére tényleg átlátszik, sőt, állítólag akár 20 méteres vastagság esetén is!

2004 tavaszán alapította meg gyártó cégét, a LiTraCon Kft.-t Csongrádon. 2005-ben, a magyar EU csatlakozás emlékére egy 4 méteres szobrot készítettek üvegbetonból, Európa-kapu elnevezéssel Komáromban. 2005-ben Red dot: best of the best díjat kaptak a Német Dizájn Központtól, 2006-ban Leaf Award-ban részesültek, majd 2008-ban a Hannoveri Nemzetközi Vásáron átvehették az IF Material Award-ot. 

Ne untasson PowerPointtal, inkább okozzon tengeribetegséget Prezivel!

Három éve, 2010 januárjában Pusztai barátom felvetésére részt vettünk egy hálózattudománnyal kapcsolatos CEU konferencián. Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy Bodó Balázs file-sharing hálózatokról szóló előadását nem felsorolásokkal telezsúfolt diákkal illusztrálja, hanem valami olyasmivel, amiről nekem akkor egy rajzfilm jutott eszembe, melynek főhőse körbeutazza a világot. Az egész napból ez tette rám a legerősebb benyomást. Utánanéztem, mi ez, kiderült, hogy valami Prezi - ráadásul magyar fejlesztés. Zooming technológia lineáris diasor helyett. A cég 2008-ban indult a Kitchen Budapest támogatásával és 2009 áprilisa óta fogadja a felhasználókat. Közben sikerült amerikai befektetőt találni és mára 17 millió felhasználóval, napi 170.000 új prezentációval, kb. 100 munkatárssal és pozitív cash-flow-val büszkélkedhetnek. A Prezi egyik alapítója december végén készített egy prezit a saját történetükről, ebből választottam ki pár gondolatot.

Akik Hollywoodnak termelnek Egerszalókon

Magyar Ádám alkot

2012. nyarán, uniós támogatással készült el a GreenZero inkubátorháza és 3D-animációs stúdiója a bezárt iskola helyén Egerszalókon. Magyar Ádám, testvére Magyar Dániel, valamint alvállalkozóik készítették például David Attenborough dínókról szóló BAFTA-díjas filmjének 3D-animációját, mostanában a Toy Story alkotóival dolgoznak együtt egy egész estés Don Quijote "újragondoláson", valamint ezzel párhuzamosan egy Drakula sztorin is ügyködnek. A GreenZero egyébként már 2010 óta segíti a régió start-up vállalkozásait ezen a helyszínen, ahol a természet közelsége megfelelő környezetet biztosít a kreatív munkához. A GreenZero emellett az USÁ-tól Németországon át Szaud-Arábiáig számos külföldi megrendelést teljesített az elmúlt években. Pangea – The Neverending World c. 3D dínós trailerüket több millió alkalommal nézték meg a YouTube-on.

Kint is vagyok, bent is vagyok - 6 év alatt a NASDAQ-ra

Van olyan szolgáltatás, ami lehetőséget ad rá, hogy egyszerre kint is legyél, azaz messze a számítógépedtől, és bent is, tehát hozzáférhess a komputeredhez. Mindez kényelmes lehet egy magánembernek, vagy létfontosságú egy vállalatnak, ahol az IT-s meg tudja szerelni a gépedet egy másik országból is. A műfaj sikercége, a LogMeIn magyar alapítású, fejlesztőközpontja Budapesten és Szegeden található.

Anka Mártont 12 éves kora óta jellemzi számítógép-mániája. Programozó karrierje elején néhány évig vállalatirányítási rendszereken dolgozott, de nem tartotta elég szórakoztatónak, így 1995-ben átigazolt az Uproarhoz, ahol többfelhasználós online játékokat fejlesztettek. Nem működött jól a cég szerver-menedzsment rendszere, így munkaidő után bent maradt azt hegeszteni. Innen indult a sikertörténet.

Mitől lesz olyan jó a bükki sajt?

Sándor Tamás jó pár évet dolgozott eredeti szakmájában Németországban, Svájcban és Észak-Olaszországban, mint szakács és séfhelyettes. Egy szép napon, 1998-ban, amikor Svájcban tevékenykedett, egy idős ember jött le a hegyről és hozta a sajtját a szállodába. Tamás megízlelte a hegyi kézműves terméket, ami meghozta kedvét a sajtkészítéshez. Eltelt pár év érlelési idő, aztán egy egri lakótelepi garázsban, egy gázrezsó, egy nagy fazék és egy Lehel hűtő felhasználásával legyártotta első gomolyáját, ordáját és borban érlelt tehénsajtját.

A sajtmanufaktúra 2005-ben indult el Egerben. A bükki sajt kiválósága talán három fő tényezőnek köszönhető: a helyi termelőktől beszerzett alapanyag minősége, a hagyományos technológia és a folyamatos tudásbővítés. Vegyük röviden sorra ezeket.

Már a takarmányozásnál eldől a végtermék, külföldön például csak silómentes tejet vesznek a sajtmesterek. A legelő sem mindegy, a talaj meghatározza a takarmányt, ami aztán befolyásolja a sajt ízét. A Bükkben, 300-400 méter magasságban legelnek az alapanyagot szolgáltató jószágok. Kalciumban gazdag, meszes, andezites a talaj, sok a gyógynövény, nincs vegyszerezés. Sándor Tamás szorosan együtt dolgozik a beszállítókkal, közösen tanulnak.

A Doktorúr esete a Tankcsapdával

1995 nyarán főiskolás barátainkkal nekivágtunk a nagyvilágnak és elutaztunk az Egyesült Államokba gyerektábori felvigyázónak. Ugyanígy cselekedett két pécsi orvostanhallgató is, egyikük később Dr. Százados Miklós néven vált ismertté, hiszen ez volt a neve, majd pedig lediplomázott. Igen szórakoztató figurát ismertem meg személyében. Kiderült például róla, hogy még középiskolásként, barátjával, ha jól emlékszem egy sci-fi könyvet írtak, ami meg is jelent. Pedig akkor még másképp működött a könyvkiadás, nem lehetett bármit kinyomtatni egy digitális nyomdában, aminek elkészültekor hajlandó vagy kifizetni a számlát.

Telt-múlt az idő, Miklós négy évet töltött a pécsi ANTSZ-nél, majd Budapestre költözött és 2001 óta különböző gyógyszeripari vállalatoknál ténykedik termékmenedzserként. Egyszer-egyszer találkoztunk, és megvan az a flash, amikor Miklós verseskötettel ajándékozott meg. A könyvecske az ő munkájához kapcsolódott: egy pályázat nyertes műveit tartalmazta, ahol versben kellett megénekelni az Algoflex nevű lázcsillapítót…