2012. december 29., szombat

Csillag születik! - azaz már megszületett

Ez a követendő történet nem egy személyről és nem egy cégről szól, hanem egy új márka születéséről, ami példás szakmai összefogással jött létre. Ráadásul rekord idő alatt. 2010. február 10-én hatvan egri borász jött össze a Gál Tibor Pincészetben. Az egri borvidék területének közel felét fehér szőlők teszik ki, fajták szerint ugyanúgy szétaprózódva, mint a kék szőlőknél. Adta magát a gondolat, hogy az utóbbi években a borászok kemény munkájának köszönhetően újra felemelkedett Egri Bikavér mintájára egy fehér házasítás márkája is legyen a borvidéknek. Még azon a tavaszon internetes pályázaton 3500 ötlet közül választotta ki az Egri Csillag nevet egy szakmai zsűri. Abban az évben már 10-en vállalkoztak a cuvée elkészítésére, amit én pilot projektnek neveznék. Az új márkában rejlő lehetőséget a próbálkozás megmutatta.

Az Egri Csillag szabályozásnak a következő a rövid lényege: "Legalább négyféle szőlőfajtából kell összeállnia, úgy, hogy egyikből sem lehet 50%-nál több, de mindegyiknek meg kell haladnia az 5%-ot. Ezen túl megkötés, hogy legalább a bor felét például olyan Kárpát-medencei fajták adják, mint a leányka, a királyleányka, a hárslevelű és az olaszrizling. Az illatos szőlőfajták jelenlétét 30%-ban maximáltuk. Összességében egy könnyed, friss, gyümölcsös borkategóriát kívántunk létrehozni." - fogalmazta meg egy interjúban ifj. Gál Tibor. Megjegyzem, ez a szabályozás ugyanúgy, mint a bikavérnél, lehetővé teszi, hogy teljesen egyedi, a borász személyiségét és elképzeléseit kifejező Csillagok szülessenek.


2011-ben legendaíró pályázatot hirdettek, melyen a 80 történet közül Csutorás Ferencé győzött, így hangzik a sztori:

"Egerben és környékén a kereskedőket és a vándorokat valaha az őrkunyhók fénye vezette, segítette útjukon. Ezeket az őrkunyhókat jórészt az egri szőlősgazdák építették a Nagy Eged és a város észak-keleti végein fekvő szőlőikbe, útjelző, egyben védelmi célzattal. Az egyik őrkunyhó, a Csúnyamunka romjai még ma is fellelhetők Ostoroson. Az utasbarát jelzőfénynek híre ment országszerte. Akkoriban terjedt el az a mondás, hogy ha Egerbe utazol, kövesd az egri csillagot."

Tavaly pont ezen a napon, december 29-én az Egri Borszalonon indult el a visszaszámlálás a 2011-es Egri Csillagok országos bemutatójára, melyre 2012. március 15-én került sor. A közös forgalomba hozatalhoz a Beaujolais Noveau szolgált. Április 8-án, húsvét vasárnapján, nem túl kegyes időjárási viszonyok mellett, de annak ellenére nagy érdeklődést kiváltva az egri vár adott otthont az első Egri Csillag Fesztiválnak, ahol 23 termelő Egri Csillagát kóstolhattuk meg. Aztán nyáron a szokásos Bikavér fesztiválon is "vendégként" szerepelt a fehér kistestvér.

Ma ismét, immár tizenkettedszer megrendezésre kerül az Egri Borszalon, melyet még annak idején a 2005-ben fiatalon elhunyt nemzetközi hírű egri borász, Gál Tibor ötletére valósítottak meg a helyi termelők. Az Egri Csillag, mint összefogás méltó folytatása az általa képviselt szellemiségnek. A Borszalonon kerül átadásra a Gál Tibor díj is. Este lehetőség nyílik 30 termelő kb. 90 borát megkóstolni. Tavaly azt hiszem, vagy 25-ig jutottam.

Adott tehát több tucat versenytárs, akik közös földrajzi területen működnek. Pár év alatt az ötletből a szélesebb közönség bevonásával és a szakma együttműködésével megszületett egy szépen erősödő márka. Így is lehet márkát építeni, nem csak nemzetközi mosóporfajták tévéreklámmal támogatott bevezetésével. Nézz körül a saját szakmádban és csináld utánuk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése